BACH VIRÁGTERÁPIA



1. APRÓBOJTORJÁN (Agrimony) (Párlófű) SZEMBENÁLLÁS
békesség, nyugtalanság, nyugalom, megkínzottság

Éppen most a világ meglehetősen kellemetlen, ellenséges helynek tűnik. Míg én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a dolgokkal tréfálkozzam, mégis az idegeimre mennek. Mosoly mögé rejtőzöm, hogy ezzel eltérítsem a problémák lehető legnagyobb részét, de ezalatt majdnem mindig aggodalmaskodom. Olyan nagy erőfeszítést kíván, hogy ennek az egésznek a felszínén maradjak. Ez igazán kimerít. Odakint a világ egy dzsungel.

Kedélyes, vidám, elégedett emberek, akik szeretik a nyugalmat. A viták és veszekedések lehangolják, kifárasztják őket, így sok mindenről lemondanak azért, hogy mindezt elkerüljék.

Gyakran vannak problémáik, zaklatottak, nyugtalanok és gondterheltek. Szenvednek testileg és lelkileg, gondjaikat mégis humoros álarc mögé rejtik. Barátként és társként nagyra értékelik őket. Gyakran nyúlnak droghoz vagy alkoholhoz azért, hogy kilátástalan helyzetükből elmeneküljenek, vagy, hogy könnyebben, jó kedéllyel viseljék a megpróbáltatásaikat.

Azok közé tartozol, akiket kínok gyötörnek? Akiknek a lelke nem ismeri a nyugalmat? Akik nem lelnek békességet? Ennek ellenére a világ felé bátornak mutatkozol, és szenvedéseidet elrejted az embertársaid elől? Azok közé tartozol, akik nevetnek, mosolyognak és tréfálkoznak? És segítesz a körülötted élőknek, hogy vidámak legyenek, miközben te magad szenvedsz? Szenvedéseid enyhítésére borhoz és drogokhoz nyúlsz, hogy megálld az élet próbáit? Úgy érzed élénkítő szerekre van szükséged, hogy mindezt kibírd?

Ebben az esetben az ösvények mentén vagy a réteken növő gyönyörű párlófű templomtoronyhoz hasonló virágzatával és harang alakú magjaival békét hoz majd neked, békét, mely „nagyobb az értelemnél”. A párlófű ereje lehetővé teszi a számodra, hogy minden próbatétel és nehézség közepette megőrizd a lelki békéd, egészen addig, amíg semmi és senki nem tud már megzavarni.

Az APRÓBOJTORJÁN - embereket gondok és aggályok kínozzák, még ha külsőleg gondtalannak is mutatkoznak, hogy problémáikat elrejtsék. Gyakran isznak vagy drogokhoz nyúlnak, hogy terheiket elviselhessék.

BACH:

Vidámnak tűnő, joviális és egyetértő, szorongásait és félelmeit aggodalomtól mentes álarc mögé rejti. Belülről őrlődik. A külső környezetre nem szeretnék rátenni a terheiket. Nyugtalan, mindig újabb tevékenység után néz, hogy elnyomja aggodalmait, gyakran folyamodik drogokhoz vagy alkoholhoz annak érdekében, hogy megfeledkezzen saját magáról, a tompa fájdalomról és szenvedésről. Békeszeretők, kerülik a vitát, verekedést, elrejtik érzékenységüket, de idegesek és nyugtalanok. Legtöbbször nem ismeri el a problémáit, ha kérdezik, vagy amikor a betegség megtréfálja és rávilágít a bajra. Ha betegek, akkor sem hagyják el magukat, ami segít a gyógyulásban.

A konfrontáció virága

Pozitív állapot: Az ember megtanulja az élet súlyát elviselni. Kifejlődik a képessége a konfliktusok elviselésére.

Megerősítés: Tudatosan elfogadom a hangulataimat és az érzéseimet. Mindenféle helyzetben a megfelelő módon fejezem ki ezeket. Nem tétovázom többé a dolgaimban.


2. REZGŐNYÁR (Aspen)
ELLENSÉGESKEDÉS

Az élet az ÉN NYEREK/TE VESZÍTESZ állandó harca és az idő nagyobb részében, mint amit még el tudnék fogadni, én veszítek. Egyszer-egyszer elérem a célomat, hogy visszakapjam azt, ami az enyém, de alapvetően ez minden, amit tenni tudok azért, hogy palástoljam a gyengeségemet. Időnként szörnyű félelemroham, pánik lesz úrrá rajtam. El sem tudom képzelni, hogy miért, egyszer csak hirtelen pánikba esem. Felőröl engem ez az egész.

Nem valóságos, megmagyarázhatatlan félelmekre. Amikor a beteget baljóslatú sejtelmek kínozzák, valamilyen szörnyűséges dolog eljövetelétől fél, amelyről maga sem tudja, hogy mi is az valójában. E tétova, rejtélyes félelmek nappal és éjjel egyaránt kísértenek. Az ilyenfajta problémáktól szenvedő emberek gyakran húzódoznak attól, hogy titkos félelmeiket megosszák másokkal.

BACH:

Ismeretlen eredetű lelki félelem esetén, ok nélkül is megmagyarázhatatlan bizonytalanság, hirtelen bajsejtelem, láthatatlan erőktől és hatalmaktól való félelem, alvástól való félelem miatt, hogy mi fog történni; álmoktól való félelem - melyek halálhoz, vallásokhoz kapcsolódnak, s gyakran titokban maradnak.

Tünetek: Fejfájás, szemek túlerőltetése, zaklatott külső, izzadás, remegés, lúdbőrözés, hirtelen gyengeség, alvajárás, fáradtság, idegesség.

Az előérzet virága. Az embernek megmagyarázhatatlan félelmei, rossz előérzetei vannak. Az ilyen a füvet is hallja amint nő. Alaptalan félelem a magánytól, az emberektől és általában a fenyegető bajtól.

Pozitív állapot: Saját érzelem reális értékelése és helyes irányítása.

Megerősítés: Nem fenyeget veszély. Biztonságban vagyok. Isten vigyázza a lépteimet. Megőrzöm az erőmet, megszabadulok ismeretlen félelmeimtől. Nyitva állok az isteni világosság befogadására.


3. BÜKK (Beech)
LELKESEDÉS (a SÉRTŐDÖTTSÉGGEL egyenrangú)

A pokolba velük! A legtöbb ember olyan hülye, olyan következetlen! Azt mondják, hogy én túlzottan kritizáló vagyok. Na és akkor mi van? Valakinek alakítani kell őket! Na és mi van akkor, ha én gúnyos, szarkasztikus vagyok! Haragszom rájuk, haragszom az életemre. Istenem bárcsak volna, amiért lelkesedhetnék! Majdnem mindent odaadnék érte, ha megint igazán elevennek érezném magam!

Azoknak, akik maguk körül mindenben a szépet és a jót akarják meglátni. Habár sok minden nyilvánvalóan rossz, mégis képesek észrevenni a dolgok mélyén rejtőző jót. Több toleranciát, elnézést és megértést kell tanúsítaniuk, hiszen minden lény útja más, s mindenki saját tökéletesítésén munkálkodik.

BACH:

Azoknak, akik kritikusak, elégedetlenek, türelmetlenek, ingerlékenyek, mindig találnak hibát, a dolgoknak csak a negatív oldalát látják. Apró dolgok miatt bosszankodnak, mint mások furcsaságai, modorossága, egyéni szokásai, pontosságot, rendet és fegyelmet követelnek. Arrogáns emberek, akik másokkal elégedetlenek, kicsinyesen zsörtölődők, az igazság nevében szólnak, de az igazság a szájukból ítéletnek hangzik; savanyúak, cinikusak, ellenszenvesek, szigorúak, feszültek.

A tolerancia virága. Az ember minden együttérzés nélküli másokkal, túl kritikus és nem elnéző. Aprólékos, szőrszálhasogató, engedetlen, de pedáns.

Tünetek: Hajlam felső mellkasi megbetegedésekre, feszültség az állkapocsban, karokban és kezekben az ökölbeszorítottságtól.

Pozitív állapot: Az ember toleráns, a viszonyokat értelmesen taglalja. Pszichikailag kiéleződnek a meglátásai.

Megerősítés: Mindenkivel türelmes vagyok. Minden ember olyan, amilyen. Felhagyok a mások bírálásával, hiszen mindannyian a képességeink szerinti legjobb önkifejezésére törekszünk.


4. EZERJÓFŰ (Centaury)
ELKÜLÖNÜLÉS – ERŐ, gyengeség - hatalom

Majdnem mindig fáradt, kimerült vagyok. Olyan reménytelen dolog, hogy mások elvárásaival összhangban kell élni. Áldozatnak érzem magam, mert engem állandóan mindenki rászed, becsap. Bár tudom rajtam is sok múlik, én hagyom, hogy így történjen, de annyira meghasonultam önmagammal, hogy úgy tetszik nincs saját akaratom. Ez szörnyen nyomasztó.

Kedves, csendes, békés embereke, akik túlzottan kiszolgálnak másokat, s nagy igyekezetükben hajlamosak túlértékelni az erejüket. Ebben a sürgető vágyban élnek, s így végül inkább rabszolgává, mint készséges segítőtárssá válnak. Jó természetük arra kényszeríti őket, hogy többet tegyenek, mint ami a feladatuk volna, emiatt akár életcéljukat is elhanyagolhatják. Semmit nem tesznek szabadságuk megszerzése érdekében.

Azok közé tartozol, akiket mindenki kihasznál, mert annyira jószívű vagy, hogy senkinek sem akarsz nemet mondani? Sokszor csak a békesség kedvéért teszel meg dolgokat, mert nem akarsz harcolni, ahelyett, hogy azt tennéd, amit helyesnek tartasz? Szándékaid jók, mégis inkább passzív eszköz vagy, ahelyett, hogy magad találnád meg saját munkádat? Ti, akik közül sokan lábtörlőként szolgáltok, magatok mögött tudjátok a valódi hasznosság és szolgálat felé vezető út nagy részét, ha felismeritek, hogy egy kicsit határozottabbnak és aktívabbnak kell lenetek.

A rétjeinken növő kisezerjófű segíteni fog nektek, hogy rálelhessetek valódi énetekre, s a passzív eszközből aktív, tudatos munkássá váljatok.

A KISEZERJÓFŰ - emberek mások „lábtörlői”. Úgy tűnik egyéniségüknek nincs ereje, nem képesek megakadályozni, hogy mások kihasználják őket. Semmit nem tesznek szabadságuk megszerzése érdekében.

BACH:

Béke utáni vágyakozók. A harmóniára áhítozók. Háttérben vannak. Testileg fáradtak, de szellemileg éberek. Ők az önalávetők, uralkodni lehet rajtuk.

Félénk, kedves, gyengéd, ragaszkodik a hagyományokhoz, szeret örömet szerezni, gyenge akaratú, tanulékony és könnyen irányítható, így a másoknak való segítésben mindenes szolgává válik. Gyakran kötődnek egy sokkal erőteljesebb személyiséghez, aki kihasználja a jó tulajdonságaikat, mivel önalávetők és sokkal inkább másokban keresik a személyiség erejét, mint magukban. Az ember gyenge jellemű, nem tud nemet mondani. Ezért mások kihasználják őt. Amíg mások kívánságait teljesíti, elmulasztja saját életfeladatát.

Tünetek: Kiterjedhetnek a vállakra, sápadt arc, karikás szemek, bágyadtság, előrehatott fej.

A kedv virága.

Pozitív állapot: Megtanulja, hogyan és mikor kell nemet mondani. Hangsúlyt fektet saját szükségleteire. Határozott lesz.

Megerősítés: Elfogadom, hogy a saját igényem ugyanolyan fontosak, mint másoké. Ellenállok bizonyos kérdéseknek, ha terhemre vannak. Megszabadulok a terhes kötelezettségektől, mert van önbecsülésem. Csak akkor adok, amikor erre késztetést érzek.


5. KÉKGYÖKÉR (Cerato)
KÖZÖMBÖSSÉG (+ BÁNAT - BŰNTUDAT), Bölcsesség - a Bolond (balga) tudatlanság

Mélyen legbelül elárulva, cserbenhagyva érzem magam - magától az élettől. Mégis úgy cselekszem, mintha én volnék a bűnös. Kibékítem az embereket, kijövök velük, még akkor is, ha ők bántottak meg engem. Beletörődöm bármibe, ami elfogadható. Magától értetődően nekem is van saját véleményem, de az kevésbé érdekes, mint az, hogy ne kavarjam fel a vizet (jobban, mint ahogy úgyis fel van kavarodva). Szükségem van az értékelésre, hogy elfogadható vagyok, akkor is, ha kompromisszumot kell kötnöm, hogy megkapjam.

Azok számára, akikben nincsen elegendő magabiztosság, önbizalom, s emiatt képtelenek a döntéshozatalra. Állandóan másokat üldöznek tanácsokért, s emiatt gyakran pórul járnak.

Azok közé tartozol, akik elég bölcsnek érzik magukat ahhoz, hogy filozófusok vagy embertársaik vezetői legyenek? Elegendő erőt érzel magadban, hogy tanácsokat adj másoknak nehézségeik során, enyhítsd szenvedéseiket, és mindig készen állsz arra, hogy segítségükre légy problémáikban? S képtelen vagy mindezt megvalósítani, mivel kevés az önbizalmad, vagy mivel túlságosan sokat hallgatsz másokra és túl sok figyelmet pazarolsz a világ konvencióira? Ráébredtél, hogy problémádat az önbizalom okozza, s csupán saját bölcsességed és tudásod fel nem ismerése miatt hallgatsz mások tanácsaira?

A kékgyökér segíteni fog, hogy megtaláld önmagadat, saját egyéniségedet és bölcsességed adományát idegen befolyásoktól mentesen embertársaid javára fordíthasd.

A KÉKGYÖKÉR - emberek balgák. Bölcs tanítók lehetnének, de túl sokat adnak mások véleményére, és túl könnyen hagyják magukat külső körülményektől befolyásolni.

BACH:

Könnyen befolyásolható személyek. Saját képességeikben kételkedő, gyenge akaratú, meggyőződéseiket nem eléggé bátran képviselő emberek. Nem bíznak magukban, ezért mindig mások tanácsát kérik. Nem bíznak a saját intuíciójukban és ítéleteikben, gyakran nevetséges, utánzó, változékony, könnyen félrevezethető figurák. Többnyire beszédesek, kérdezősködők, gyermekkorukban saját korcsoportjuk elutasítja őket, másokat szívesen követők.

Az intuíció virága. Az ember nem bízik a saját teljesítő képességében, nincs önbizalma. Állandóan másokat kérdez, és tanácsot kér. Orra bukik a saját hibái miatt. Addig vannak egy betegségben, amíg nem próbálnak ki egy másikat. Személyiségük feloldódik, elhalványul. Mindenre találnak magyarázatot.

Pozitív állapot. Felismeri saját hibáit és bízik önmagában. Meghallgatja a belső Ént. Intuíciója vezérli.

Megerősítés: Hiszek a döntéseim igazában. Tudomásom van a belső énem csöndes bölcsességéről. A hiányos önbizalmamat fölszámolom, mert bízom a benső útmutatásokban.


6. CSERESZNYESZILVA (Cherry Plum)
KÖZÖMBÖSSÉG

Az életem lapos, szürke pusztaság. Nehéz élni, amikor az ember ilyen kicsavartnak és elpazaroltnak érzi magát. Olyan távol kerültem önmagamtól, úgy érzem mindjárt idegösszeomlást kapok - vagy felrobbanok, és valami retteneteset csinálok valakivel egy vak dührohamomban, vagy éppen magamnak megyek. Ez túlságosan fájdalmas és sivár.

Félelem a józanész elvesztésétől, attól, hogy az ember enged a késztetésnek, hogy félelmetes szörnyű tetteket kövessen el, amelyeket valójában rossznak tart és elutasít. Attól fél, hogy elveszíti az önuralmát.

BACH:

Kétségbeesésre, megháborodástól való félelemre, kontrollvesztésre, kontrollálhatatlan impulzusokra, idegösszeroppanásra, rögeszmés félelemre, csalódásra. Az ember nehezen tudja legyőzni belső feszültségét. Fél attól, hogy elveszíti az önuralmát.

Tünetek: Rendszerint hosszú idő alatt fejlődnek ki: sápadtság, merev nézés, izgatottság, néha ideges beszéd, remegés, mániákus kérdezősködés, fenyegető, enyhe őrület érzete. Olyan ez, mint az elme üszkösödése, nagyon fenyegető az Én számára.

A megszabadítás virága

Pozitív állapot: Bátorság, spontán pszichikai erő, kitartás, hogy a nehezebb lelki és testi kellemetlenségek elviselhetők legyenek.

Megerősítés: A cselekedeteimet magam irányítom. Nyitott vagyok a belső fény és erő számára, elfogadom az útmutatásait, mert a helyes irányba vezetnek. Nem félek az önuralmam elvesztésétől, hiszen megvan bennem az önuralom képessége.


7. VADGESZTENYERÜGY (Chestnut bud)
KÖZÖMBÖSSÉG

Semmi sem számít már. Úgy látszik, minden, amit teszek rossz, akkor minek is csináljak bármit is? Ugyanaz a helyzet jön elő újra és újra és nekem sohasem sikerül. Ha a Zombiknak érzéseik vannak, akkor úgy éreznek, mint én - fásultan és zsibbadtan. Bárcsak el tudnám felejteni a múltat!

Azoknak, akik nem okulnak eleget tapasztalataikból és élményeikből, s a többieknél tovább tanulják a mindennapi élet leckéit.

Van, akinek akár egyetlen élmény is elegendő lehet, a legtöbb ember mégis úgy érzi, hogy több tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy az aktuális leckét megtanulja. Ezért nagy bánatukra ugyanazt a hibát többször is elkövetik, egészen addig, amíg végre tanulnak belőle, vagy mások kárából okulnak.

BACH:

Azok számára, akik nem tanulnak a saját tapasztalataikból és ugyanazokat a hibákat újra és újra elkövetik.

Türelmetlenek, s előre gondolkodnak, így nem érthetik, mi történik. A megértéshiánya alapozza meg a viselkedésüket az előzetes tapasztalatok helyett. Mutatkozhatnak gondtalannak, ügyetlennek, lassúnak a tanulásban, gyermekkorban látszólag retardáltak.

A tanulás virága

Pozitív állapot: Hajlam a tanulásra. A mindennapi életben való építő tevékenység és gondolkodás.

Megerősítés: Mindenből tanulok. Nyitott vagyok a tapasztalás előtt, mert a fejlődésemet szolgálja. Törlöm a tudatomból a minták ismétlésének kényszerét, és tovább lépek, ha valamit már megtanultam.


8. MEZEI KATÁNG (Chicory)
HARAG Szeretet - korlátozottság

Pokolian dühös vagyok! Te is az lennél, ha megtagadnák tőled azt a fajta életet, amit magadnak akarsz. Nem értékelik azokat a dolgokat, amiket csinálok, amikkel támogatom „őket”, még csak meg sem értik! Nem vagyok telhetetlen vagy követelődző, csak az értékelést várom, ami jár nekem! És esküszöm, amíg meg nem kapom, pokolian megfizetnek.

Azok számára, akik eltúlozzák a mások szükségletei és jóléte iránti aggódást, akik hajlamosak túlzásba vinni a gyermekeikről, rokonaikról, barátaikról való gondoskodást, s mindig akad valami, amit rendbe hoznának. Állandóan azon vannak, hogy kijavítsák azt, amiről úgy gondolják, hogy korrekcióra szorul, s így érzik jól magukat. Megkövetelik, hogy szeretteik állandóan a közelükben legyenek.

Azok közé tartozol, akik égnek a vágytól, hogy szolgálják a világot, akik legszívesebben felemelnék mindkét karjukat, és mindent megáldanának maguk körül? Akik együtt éreznek, segítenének és vigasztalnának? És akiket a körülmények vagy az emberek meggátolnak ebben? Úgy érzed, hogy sokak szolgálata helyett kevesek uralma alatt állsz, s ezért korlátozva vagy, nem tudsz annyit adni, mint amennyit szeretnél? Arra a pontra jutottál, hogy felismered mit is jelent, ha „mindenki számol veled, de senki sem nagyon”?

Akkor a búzatáblák gyönyörű katángja segíteni fog neked, hogy szabaddá válj, hiszen először szabaddá kell válnunk, hogy szolgálhassuk a világot.

A KATÁNG - emberek azok, akik szolgálni szeretnének, akikben a szeretet már megfelelő szintre fejlődött, de engedik, hogy külső befolyások szeretetük szabad áramlását akadályozzák, ezért pangás lép fel szellemükben és testükben.

BACH:

A feltétlen szeretetet nem tudják adni. Fontoskodó, nyüzsgő személyek. Saját maguk fontosságát hangsúlyozzák.

Azoknak az embereknek, akik lehetnek a legigazabb szeretők, de negatív állapotukban birtoklóvá válnak; egoizmusuk, önszeretetük túl aggódóvá teszi őket másokkal való kapcsolatuk tekintetében. Kritikussá válhatnak, fontoskodóak, főnőkösködnek, korrigálnak, szellemi és emocionális mérgekkel mérgeznek, figyelmet akarnak, könnyekben törnek ki, meghiúsítanak eseményeket, nem szeretnek egyedül lenni, és szükségük van arra, hogy a szeretett személy a közelükben legyen annak érdekében, hogy kontrollálhassák és irányíthassák a tevékenységét. Anyáskodó magatartásról ismerhető fel, gyakori azon gyermekek között, akik figyelmet követelnek maguknak.

Egocentrikus, hatalomvágy, önsajnálat. Az ilyen emberek saját magukat tartják a világ középpontjának. Megkövetelik, hogy akit szeretnek állandóan a közelükben legyen. Mottójuk: senki sem szeret. Saját javukra manipulálnak mindennel és mindenkivel.

Betegség esetén: Nem kapnak elég törődést, mert nem néznek ki betegnek.

A taktika virága

Pozitív állapot: Megtanulnak szeretni, önfeláldozókká válnak szeretteikkel szemben, és ezért nem követelnek semmilyen ellenszolgáltatást.

Megerősítés: Képes vagyok feltétel nélkül szeretni. Nyitott vagyok, méltányolom a bennem lakozó isteni szeretet, lemondok mások befolyásolásáról és ellenőrzéséről.


9. ISZALAG (Clematis)
ÉRDEKLŐDÉS (SÉRTŐDÖTTSÉGGEL egyenrangú) Jóindulat - közömbösség

Senki sem érdeklődik irántam, és ez mélyen sért, úgyhogy csak visszahúzódok a saját gondolataimba, és magamban maradok. Különben is, amit a fejemben kitalálok, sokkal érdekesebb, mint ami „odakint” történik. Amíg valaki nem érdeklődik irántam, addig én nem fogok érdeklődést mutatni senki iránt. Ha egyedül kell maradnom, akkor inkább magamban leszek.

Azok számára, akik álmodoznak, nem teljesen éberek, nem igazán érdeklődnek az aktuális dolgok iránt. Csendes, nyugodt, visszahúzódó emberek, akik pillanatnyi helyzetükben nem érzik túlságosan jól magukat. Szebb jövőt remélnek, ez jobban érdekli őket, mint a jelen, mivel úgy érzik, álmaikat csak a jövőben válthatják valóra. Ha megbetegednek kevés, vagy egyáltalán semmilyen erőfeszítést nem tesznek javulásuk érdekében. Egyes esetekben úgy tűnik, hogy várják a halált jobb idők reményében vagy azért, hogy régen elveszett szeretteikkel találkozzanak.

Azok közül való vagy, akik nem sok érdekességet találnak az életben? Akik úgyszólván mindig azzal a kívánsággal kelnek fel, hogy bárcsak ne kellene egy újabb nappal szembenézniük? Akik úgy vélik, hogy az élet roppant nehéz, nagyon kemény és olyan kevés élvezetet lehet találni benne, hogy semmit sem érdemes tenni, és a legjobb lenne megint aludni? És alig van benne értelme erőfeszítéseket tenni azért, hogy újra egészségesek legyenek? Szemeid a távolba tekintenek mintha álomvilágban élnél, s álmaidat messze szebbnek tartod a valós életnél? Vagy gondolataid gyakran időznek olyan valakinél, aki már kilépett e világ kötelékeiből? Ha így érzel a tanulásra váró lecke a következő: „Kitartani, amikor semmi sincs már benned, csak az akarat, ami azt mondja kitartani!” - ez a hatalmas diadal önmagad felett.

Az iszalag az a csodálatos, meszes talajt kedvelő, ösvényeinket ékesítő növény, amelyet az „utazó öröme” néven is ismernek, s melynek tollas magvai arra vágyódnak, hogy elfújja őket a szél, s új életet kezdhessenek. Ez a növény sokat fog segíteni abban, hogy visszatérj a valódi életbe, képes legyél a dolgokkal szembenézni és megtalálni a számodra megfelelő, örömteli feladatot.

Az ISZALAG - emberek közönyösek, nem érdekli őket az élet. Apatikusnak tűnnek, nem törekszenek a betegségüktől való megszabadulásra, vagy az összpontosításra mindennapi munkájuk során. Gyakran sokat alszanak és pillantásuk valahogy távolinak tűnik.

BACH:

Bizonytalan emberek. Álmodozó, szórakozott, gyenge koncentrációjú és vitalitású emberek, csendesek, szelídek, a jelennel kapcsolatos megfelelő érdeklődés nélkül, gondolatokba és fantáziába merülnek. Sűrű ködfátyolon keresztül hallják, élik az életüket. Álmos és nem jó megfigyelő; romantikus, képzelődő, realitásoktól távol álló személyek. Ők álmaikban boldogok. Minden mindegy. Az ember álmos és dekoncentrált. Elégedetlen a helyzettel. Emiatt kellemetlen konfliktusba kerül a környezettel. Nem él itt és most. Kevés érdeklődést mutat az iránt, ami körülötte történik.

Tünetek: Magukba foglalhatják az álmosságot, folyamatos igényt az alvásra, távolra sodródás érzését, feltűnő sápadtságot, lassúságot, érzékeny szaglást, zajérzékenységet, zsibbadás érzetét, gyengeséget, közönyt, kis erőfeszítést annak érdekében, hogy jobban legyenek, sőt örömmel fogadhatják a halál előrevetülését. Gyakran megbotlanak, ejtenek el dolgokat figyelmetlenségből; „kiesnek” a beszélgetésből. Atmoszférájuk - többnyire a hangjuk is - panaszosan érzelgős.

Az illúziók virága

Pozitív állapot: Valóságtudat. Kreatív lesz. Növekszik a munka iránti vágya, és érdeke fűződik hozzá.

Megerősítés: A jelenben élek, itt és most. Elfogadom a felelősséget az életemért, és a lét teljességére törekszem. Nem menekülök a mából, mert az élet Isten ajándéka.


10. VADALMA (Crab apple)
KÖZÖMBÖSSÉG

Majdnem mindent kibírok, kivéve a betegség jeleket és a piszkot. A tisztátalanság, bármiféle folt és hasonló fizikai problémák kétségbe ejtenek. Fontos, hogy ezeket haladéktalanul rendbe tegyem. Évek óta keresem a megfelelő doktort, hogy megszabadítson a betegség jeleitől. Nem akarom, hogy bármiféle betegségtünet jelentkezzen rajtam. A megjelenés rettenetesen fontos, az az igazság, hogy ez az egyetlen, ami számít.

A vadalma megtisztulást hozó eszencia azok számára, akik tisztátalannak érzik magukat. Ennek oka sokszor valami jelentéktelen apróság, máskor viszont komoly betegség is lehet, amelyet elhanyagolnak, miközben valami kevésbé fontos dologgal foglalkoznak. Mindkét esetben alig várják, hogy végre megszabadulhassanak a lelkükben elhatalmasodott gondolattól. Nyilvánvalónak és fontosnak tűnik számukra, hogy problémájukat gyógykezelni kell.

Ha a gyógykezelés nem jár sikerrel vagy valamiért, elmarad, elkeseredetté, csalódottá válnak.

E gyógyír megtisztítja a sebeket is, ha a betegnek komoly oka van azt feltételezni, hogy valamiféle méreg került a testébe, amit feltétlenül ki kell onnan űzni.

BACH:

Ez tisztító gyógyír azok számára, akik valamilyen módon tisztátalannak, beszennyezettnek érzik magukat. Gyakran egy apró betegségnek tulajdonítanak nagy fontosságot a szenvedés érdekében, reménytelenséget és önvádat okozva ezzel. Alkalmazható olyan fizikai vagy pszichológiai állapotokban, amikor valami visszataszító az Én számára. A gyógyír csökkenti ezt az érzetet.

Tünetek: Bőrbetegségek, méreg a testben vagy egy sérülés, nem egészséges szokások, büdös láb, fizikai kontaktustól (pl. szoptatás) való idegenkedés.

A tisztulás virága

Pozitív állapot: Lehetővé válik, hogy az életet való fényben lássa. Felismeri, hogy a kis és nagy testi problémák gyökerei a belső diszharmóniából erednek.

Megerősítés: Tökéletes vagyok egész valómban. Olyan tiszta vagyok, mint bennem világító lélek fénye. Elfogadom a testemet az életben vállalt feladataim betöltésére. Elengedem a tisztátalanság és a tökéletesség érzetét, amikor kinyílok a belső világosság felé.


11. SZILFA (Elm)
KISHITŰSÉG

Túl sok felelősséget vállalok magamra, mert ha nem, akkor elvesztem a szeretetet, figyelmet és elismerést, amelyre rettenetesen nagy szükségem van. Jobb, ha feláldozom magamat, minthogy ne teljesítsem, amit az emberek várnak tőlem. Bármilyen messze érzem magam a tökéletestől, végsőkig küzdök érte. A teljesítmény az egyetlen, ami biztonságot ad az életben. Nem engedhetek a színvonalból, nem okozhatok csalódást másoknak, ez már végképp árulás volna.

Azoknak, akik jól végzik a munkájukat, követik az életcéljukat, akik szeretnének az emberiség számára fontos dolgokat véghezvinni, de néha erőt vesz rajtuk a levertség, és úgy érzik, hogy vállalt feladatuk annyira nehéz, hogy emberi erővel képtelenség azt véghez vinni.

BACH:

Mindazoknak, akik nagyon fogékonyak a felelősségvállalásra, gyakran vállalnak fel erejüket meghaladó felelősséget és esetenként képtelenek arra, hogy szembenézzenek a terheik nagyságával. Így néha megrendülnek, botladoznak, elvesztik önbizalmukat. Ez a kapcsolatvesztés diszkomfort érzést és stresszt okoz.

Az ember nem elég érett a munka elvégzésére, feladataihoz és felelősségéhez mérten. Túl magas feltételeknél hiányzik a felelősségérzet. Megtalálja az útját, de egy pillanatban túllépi a saját lehetőségét. Az elkeseredettség küszöbén van egészen a kilátástalanságig.

A felelősség virága

Pozitív állapot: Önbizalmát visszanyeri. Lehetővé válik számára a reális élet, a reális megoldások.

Megerősítés: Alkalmas vagyok a feladataimra, és felelősségteljesen viszonyulok dolgaimhoz. Tudom, mit végezzek el ma és mit holnap. Nem vállalok többet, mint amennyit nyugodtan tudok intézni.


12. TÁRNICS (Gentian)
KÖZÖMBÖSSÉG (+ SÉRTŐDÖTTSÉG) Megértés – Kételkedés Bátortalanság - Csüggedés

Tehetetlen vagyok azzal a zűrzavarral, amiben vagyok. Az embereknek nem beszélhetek a kishitűségemről és az önbizalomhiányomról. Nem számítana, mert nem érdekli őket. Különben is csak ronthatunk a dolgon, ha ilyesmiről beszélünk. Némaság és visszahúzódás lett az életformám. A közöny jobb, mint a visszautasítás.

Azoknak, akik könnyen elkedvetlenednek. Lehetséges, hogy betegségük leküzdésében vagy életük különböző területein jól haladnak, mégis egy kisebb akadály vagy késedelem mely továbbhaladásukban meggátolja őket, kétségeket ébreszthet bennük, és kedvüket szegheti.

Azok közé tartozol, akiknek magas eszméik vannak, és elkötelezetten hisznek a jó tettekben? Akik elbátortalanodnak, ha terveik nem valósulnak meg azonnal? Amikor sikeres vagy, akkor emelkedett a hangulatod, de nehézségek esetén könnyen depresszióssá válsz?

Ha így áll a helyzet, akkor a hegyi rétek apró tárnicsa segítséget nyújt neked, hogy képes legyél megtartani a határozottságodat, s boldogabb, reményteljesebb maradj akkor is, amikor beborul az ég. Mindig bátorítani fog és segít megérteni, hogy ha nem törődsz a végeredménnyel, s minden tőled telhetőt megteszel, akkor nem létezik kudarc.

A TÁRNICS a csüggedés. Ebben az esetben is olyan emberekről van szó, akik sokat akarnak tenni, de ha nehézségekkel kerülnek szembe, engedik, hogy kétség vagy depresszió befolyásolja őket. Gyakran túlzottan is arra törekszenek, hogy minden a saját elképzeléseik szerint történjen, ahelyett, hogy a dolgokat magasabb nézőpontból is megvizsgálnák.

BACH:

Akik mindennek a sötét oldalát látják. Pesszimisták. Mindent kétségbe vonnak. Ha az akadály túl nagy, elvesztik a bátorságukat. Ők az örökös visszaesők!

Azok számára, akik könnyen elbátortalanodnak, depressziósakká válnak, elcsüggednek, önvád és hit hiánya miatt kialakuló melankóliára; azoknak, akik szkepticizmusra és csalódottságra hajlanak: ismert eredetű depresszióra, distresszre, mely a javulásban mutatkozó visszaesés miatt alakult ki és a bukás érzetét kelti, átható komorság és szomorúság esetén adható.

Az embert a gyanú és a levertség határolja. Elkeseredett, bátortalan, miután vereséget szenved. Nem hisz senkinek.

A szkeptikusok virága

Pozitív állapot: Az ember képes lesz várakozni, hogy a konfliktusokat megoldhassa. Pozitív elvárások, belső biztonságérzet jellemzi.

Megerősítés: Bízom az irányító gondviselés bölcsességében. Elfogadom, ha további célok miatt időnként hátráltat vagy visszavet. Nem érzek keserűséget, bízom minden megnyilvánulás tökéletességében, magasabb rendű összhangjában.


13. SÜLZANÓT (Gorse)
KISHITŰSÉG

Feladtam. A helyzetem reménytelen és én tehetetlen vagyok. Teljesen leblokkoltam. Maszkot viselek, és el vagyok keseredve. Kétségbe vagyok esve, majdnem teljesen le vagyok bénulva attól való félelmemben, hogy mi jöhet még. Tudom, hogy egész életemben, magamban fogom hurcolni ezt a kétségbeesést. Bevallom, hogy elszállt minden bátorságom.

Nagyon mélyről fakadó reménytelenség esetén, amikor a beteg úgy érzi, hogy minden remény elveszett és számára nincs segítség. Rábeszélésre, mások kedvéért kipróbál ugyan különféle gyógymódokat, de közben hangoztatja, hogy felgyógyulására nagyon kevés a remény.

BACH:

Kétségbeesésre, kilátástalanságra, reménytelenségre, krónikus depresszióra és lemondásra. Az abban való hit, hogy „semmi sem segíthet már”, néha átváltható az új próbálására, ehhez némi lökésre van szükség. A sülzanót a belső akaratot gyógyítja.

Tünetek: Olyan formában nyilvánulhatnak meg, melyek pillanatnyilag nem gyógyíthatók, genetikai betegségek, ismétlődő rendellenességek, csalódások. A szemek körül gyakran fekete karika látható, reménytelenség kifejezése az arcon, tétlenség, a balsors elkerülhetetlen. A könnyek mögött a kétségbeesés vagy a fájdalom kifejezése húzódik, az arcbőr sárgás, előrehaladottabb állapotban fakó lehet.

A remény virága

Pozitív állapot: A belső akarat erősödik, ébredezik a remény. Új lehetőségeket lát a nehéz helyzetekben és az életlehetőségeiben.

Megerősítés: A szivárványt a remény jelképének tartom. Kinyílok a remény belőlem fakadó ígéretére. Megszabadulok a reménytelenségtől e határtalan ígéret tudatában, hiszen eső után előbukkan a szivárvány.


14. HANGA (Heather)
BÁNAT ÉS BŰNTUDAT

Mindig mindent megteszek a legjobb akarattal. Mégis, még akkor is, ha nem miattam romlanak el a dolgok, hibásnak érzem magam. Az igazi hibáim, bukásaim, betegségeim miatt pedig végképp gyászba borulok. Kérlek, értsetek meg és fogadjatok el. Mondjátok nekem, hogy jól csináltam, és kérlek, ne hagyjatok egyedül.

Azoknak, akik állandóan társaságot keresnek, mivel roppant fontosnak tartják azt, hogy problémáikat másokkal megvitassák. A hallgató személye nem igazán fontos számukra. A hosszabb - rövidebb ideig tartó magány nagyon boldogtalanná teszi őket.

BACH:

Ők azok, akik éhesek a meghallgatásra, beszédesek, kényszeresen megtárgyalják ügyeiket mindenkivel, nem tudnak egyedül maradni, félénk emberek, akik szimpátiát keresnek és mások energiáiból élnek, nagyon fárasztóak. Én - központúak, túlzottan elfoglaltak saját életükkel és problémáikkal. Felismerhetők a folyamatos fecsegésről, közel lépnek hozzád, nehéz tőlük megszabadulni, nem mutatnak érdeklődést mások iránt, rossz hallgatók, hipochonderek (a figyelemfelkeltés érdekében). Az érdeklődés középpontjában kell, hogy álljon, az „igényes kisgyerek”.

Az önszeretet virága

Pozitív állapot: Mindig készek másoknak tanácsot adni és másokat meghallgatnak.

Megerősítés: Érdekel a mások boldogulása. Segítek nekik, mert minél többet adok magamból, annál többet kapok vissza másoktól. Megszabadulok az önzéstől, eközben őszintén átérzem a mások gondjait.


15. MAGYAL (Holly)
ELFOGADÁS (a SZEMBENÁLLÁSSAL egyenrangú)

Nem engedem, hogy megkérdőjelezzék a hatalmamat. Ezt a dolgot azonnal rendbe kell hozni! Nem fogom megengedni magamnak, hogy elveszítsem az uralmat az életem felett még egyszer - SOHA! Addig üsd a vasat ameddig meleg. Mozdulj! Azonnal csináld meg vagy meggyűlik a bajod velem.

Azoknak, akiken időnként eluralkodik a féltékenység, az irigység, a bosszúvágy vagy a gyanakvás. A haragos nyugtalanság különféle állapotaira. Belül sokat szenvedhetnek, pedig gyakran nincs is okuk a valódi boldogtalanságra.

BACH:

Mindenféle erősen negatív állapotra: düh, féltékenység, keserűsége, ellenségesség, harag, gyanakvás, bosszúállás, gyűlölet, erőszak, rossz hangulat, megvetés, bosszantás, önzés, frusztráció, minden állapotra, amely ellenkezője a szeretetnek.

Az ilyen ember állandóan szenved. Kis problémából nagyot csinál, és így idővel a szeretet gyűlöletté fajul.

A szeretet virága

Pozitív állapot: Az érzelmek megváltoznak pozitív irányba, és nagylelkűség válik az uralkodóvá. Szívélyesség, mindent átfogó szeretet jellemzi majd.

Megerősítés: A lényem mélyéből kiárad a szeretet. Megbékélek a múltam sérelmeivel. Megbocsátok mindazoknak, akik valaha bántottak. Mivel szeretek, engem is szeretnek.


16. LONC (Honeysuckle)/
HAJLANDÓSÁG (+HARAG)

Egyszerűen nem tudok szembenézni a jelen problémáival, mert attól tartok, hogy elvesztem a türelmemet, és valami retteneteset csinálok. Ahelyett, hogy ezt kockáztatnám, inkább a boldog, szép dolgokra gondolok, amik a múltban történtek. Ez segít, hogy nyugalomban és önuralom alatt maradjak. Senki nem akar az elfojtott DÜHÉVEL foglalkozni, különben sem. Legkevésbé én magam.

Azoknak, akik a múltban régen elvesztett barátok, boldog pillanatok emlékeiben élnek, vagy be nem teljesült ábrándokat kergetnek, s nem hiszik el, hogy lehetnek még olyan boldogok, mint amilyenek a régi szép időkben voltak.

BACH:

Nosztalgiára, honvágyra, azok számára, akik a múltban élnek: elmúlt szerelmek, boldogságok, boldogtalanságok, sajnálkozás, siker vagy kudarc tartja kötve őket; azoknak, akik az emlékeikben élnek. A jelen elől a romantikusnak látszó múltba menekülőknek.

A múlt virága Az ember vágyakozik a múlt után, sajnálja azt, ami elmúlt, honvágya van. Nem a jelenben él. A múltra való összpontosítás jellemzi.

Pozitív állapot: Idejétmúlt értékek felismerése jellemzi, hogy a kívánságot a jelen felé fordítsuk. Elősegíti az embert, hogy a jelenben éljen.

Megerősítés: A jelenben élek, nem merülök a múlt emlékeibe. Elfogadom a jelent. A mai nap, új tapasztalatok és meglepetések felé fordulok. Elfelejtem a tegnapot. Az élet újra kezdődik a mai nappal.


17. GYERTYÁN (Hornbeam)
KÖZÖMBÖSSÉG

Még működőképes vagyok, de már csak nehezen. Szellemileg teljesen ki vagyok merülve. A felelősség, a kapcsolatok kimerítenek és őszintén szólva ez az egyetlen dolog, ami életben tart és ez az egyetlen menedékem. Amikor az ember kimerült, senki nem vár el tőle semmit - nem várnak el tőle többet, mint amire képes. Így nem olyan biztos a bukás.

Azoknak, akik úgy érzik, nincsen elegendő fizikai vagy szellemi erejük és kitartásuk ahhoz, hogy cipeljék a vállukra nehezedő terheket. A mindennapi élet gondjai túlzottnak, megoldhatatlannak tűnnek számukra, jóllehet feladataikat általában sikeresen teljesítik. Úgy gondolják, testi - lelki megerősítésre van szükségük ahhoz, hogy problémáikat könnyebben és jobban meg tudják oldani.

BACH:

Átmeneti mentális és fizikai kifáradásra, amikor az energiahiány érdektelenséget okoz. Kimerültség és képtelenség a földi dolgokkal való együttműködésre. Nagy segítség lábadozóknak, akik úgy érzik, képtelenek újra dolgozni anélkül, hogy tökéletes rendben lennének.

Testi és lelki fáradtság. „Hétfő reggeli” érzület fogja el a beteget, nehéz az ébredés. Túl gyenge ahhoz, hogy megbirkózzon a napi kötelezettségeivel, ám ez mégis sikerül.

A kimerült lélek virága

Pozitív állapot: Visszaadja a lelki erőt és a szükséges energiát a természetes életritmushoz.

Megerősítés: Átjár a belső életerő, megújítják a tetemet, a lelkemet és a szellememet. Értékelem a bennem áramló isteni világosságot. A fáradságom megszűnik az isteni fény erejében.


18. NEBÁNCSVIRÁG (Impatiens)
EGYSÉG (+ ELKÜLÖNÜLÉS) Megbocsátás – türelmetlenség, szenvedés

Egységet szeretnék mindennel és mindenkivel. De állandóan jeleket kapok, hogy nem vagyok elfogadható, a visszautasítás és az érdektelenség jeleit. Nem arról van szó, hogy türelmetlen vagyok, hanem, hogy teljesen tudatában vagyok annak, hogy ki vagyok zárva és visszautasítanak. Természetesen jobban szeretek egyedül dolgozni. Úgy nem kell azzal a rémes „elkülönültség” érzéssel foglalkoznom, ami a vélemények és hitek különbségéből fakad.

Azoknak, akik gondolkodásukban és tetteikben egyaránt gyorsak, s úgy vélik, hogy mindent tétovázás és halogatás nélkül kell megtenniük. Ha betegek, azonnal meg akarnak gyógyulni. Képtelenek türelmet tanúsítani a lassú emberekkel szemben, mivel a lassúságot helytelennek és időpocsékolásnak tartják. Az ilyen embereket megpróbálják gyorsabb haladásra serkenteni. Jobban szeretik az olyan elfoglaltságot, ahol egyedül dolgozhatnak és gondolkodhatnak, így munkájukat saját tempójukban végezhetik.

Azok közé tartozol, akik tudják, hogy lelkük mélyén mindig van egy kis kegyetlenség? Amikor szenvedsz vagy kudarcot vallasz, akkor nehezedre esik, hogy egy csöppet se légy rosszindulatú? Még van benned késztetés, hogy erővel téríts meg másokat a gondolkodásmódodra? Türelmetlen vagy és ez a türelmetlenség ingerlékennyé és közönségessé tesz? Maradt még nyoma a lelked mélyén az inkvizítornak?

Akkor több kedvességre, barátságosságra és megbocsátásra van szükséged, s ez a gyönyörű, néhány walesi folyam partja mentén növő mályvaszínű virág, a nebáncsvirág, áldásos hatásával segíteni fog neked továbbhaladni az úton.

A NEBÁNCSVIRÁG kemény szenvedést jelent, amit a szellem fényét és igazságot közvetítő csatorna bedugulása okoz. Ezt az állapotot gyakran a beteg lényében rejtőző kegyetlenség váltja ki.

BACH:

Türelmetlenek önmagukkal és másokkal. Mindent siettetnek. Ingerlékenyek kis dolgok miatt. Az indulataikat nehéz kordában tartani. Betegség után ez jó jel, mert a felépülés folyamatát felgyorsítja. Az erős belső feszültség miatti fájdalmakat csillapítani szükséges.

Azon türelmetlen emberek számára, akik nem szeretik a korlátozást, előnyben részesítik a magányos munkát, minden dologgal szeretnek sietni, nagyon kritikusak mások hibáival szemben, ingerlékenyek, impulzívak, indulatosak, aktívak és intelligensek, hajlamosak ideges feszültségekre, túlhajszoltságra, balesetekre.

Az ilyen emberek meggondolatlanul gyorsak gondolataikban és a cselekedeteikben. Türelmetlenül reagálnak a lassú emberekkel szemben. Hajlamosak ingerlékenyen viselkedni a környezettel.

Tünetek: hirtelen fájdalmak, feszültség a nyakban, a vállban, kezekben és az állkapocsban, emésztési panaszok, az ilyen típusú emberek sokat kérdeznek, izgatottak.

A türelem virága

Pozitív állapot: Türelmes és megértő lesz a lassúbbakkal szemben. Közreműködik másokkal.

Megerősítés: Türelem tölt el, könnyedén úszom az árral. Hagyom, hogy mások a békéjüket a saját módjukon találhassák meg. Megszabadulok a rohanás kényszerétől, hagyok időt magamnak az élet virágos kertjében időzni.


19. VÖRÖSFENYŐ (Larch)
ELLENSÉGESSÉG

Minek próbáljam, úgyis megbukom. Én úgy tartom a kezemben a dolgokat, ha nem csinálok semmit. De ez csak az én módszerem. Magammal vagyok ellenséges. Én a te sikereidnek tapsolok, csak azt ne kívánd, hogy nekem is legyenek sikereim. Én feladtam, az ellenség bennem van.

Azoknak, akik nincsenek megelégedve önmagukkal, a környezetükben élőknél kisebb tehetségűnek érzik magukat. Úgy érzik, soha nem lesznek sikeresek ezért nem is próbálkoznak, nem is tesznek igazi erőfeszítéseket a sikerért.

BACH:

Azoknak, akik nem bíznak magukban, a kudarcot várják, és úgy érzik, soha nem lehetnek sikeresek és ezért nem is próbálkoznak elég komolyan. Bizonytalankodnak, hallgatnak, könnyen megadják magukat, az önértékelésük alacsony. A kudarc érzése teszi őket reményvesztetté, annak ellenére, hogy képesek lennének a sikerre, ha kitartóbban próbálnák elérni.

Önbizalomhiány, önlebecsülés. Az ember állandóan a rosszat várja, kisebbrendűségi komplexusban szenved.

Az önbizalom virága

Pozitív állapot: Visszatér az egészséges önbizalma, az önbecsülése. Hisz a jóban.

Megerősítés: Tudatában vagyok önnön egyediségemnek, és barátságban élek önmagammal. Becsülöm magamat, és tudom, amihez hozzáfogok, azt sikeresen végrehajtom. Nem félek többé a balsikertől, nincsenek kétségeim. Megabiztosan haladok tovább.


20. BOHÓCVIRÁG (Mimulus)
EGYSÉG ÉS ELKÜLÖNÜLÉS (nincs elsőbbség) Együttérzés - félelem

Szégyenlős vagyok, végképp szégyenlős. Túl sokat utasítottak már vissza ahhoz, hogy megint ebbe a veszélybe sodorjam magam. Hogy vágyódom arra, hogy másokkal egységben legyek! Ehelyett úgy érzem, hogy fal van közöttünk. Ők vannak az egyik oldalon, én a másikon, teljesen egyedül, különzárva. Úgy el vagyok választva az érzelmektől - igazából saját magamtól.

Akkor van szükség erre az esszenciára, ha az ember retteg a világ dolgaitól: fájdalomtól, balesetektől, nyomortól, sötétségtől, egyedülléttől, szerencsétlenségektől, a mindennapi élet eseményeitől. Az ilyen panaszoktól szenvedő emberek csendben és titokban viselik félelmeiket, problémáikról nem beszélnek nyíltan.

Azok közé tartozol, akik félnek az emberektől vagy bizonyos helyzetektől? Akik bátornak tűnnek, bár a félelem elrabolja tőlük az életörömöt? Félsz dolgoktól, melyek soha nem történnek meg, a reggeltől, és amit hozhat, betegségtől vagy szerelmi csalódástól, a konvencióktól és száz egyéb dologtól?

Az a vágyad, hogy képes legyél kiállni a szabadságodért, de nincsen elég bátorságod béklyóid letépésére? Akkor a patakok mentén élő bohócvirág szabaddá fog tenni, hogy szeretni tudd az életet és megtanít a mások iránti gyengéd együttérzésre.

A BOHÓCVIRÁG rettegéssel van eltelve. Erőtlenül próbál menekülni az üldözői elől, de olyannak tűnik, mint akit hipnotizáltak, némán, ellenállás nélkül viseli a félelmét. Gyakran mentegeti magát.

BACH:

Az ember hajlamos mindenféle ismert és ismeretlen dolgokkal kapcsolatos félelmekre. Fél a külső környezeti változásoktól. Mindenféle egyéb félelmei vannak. Nagyon érzékeny, akit segíteni kell. Az ilyen emberek óvatosak, tartózkodóak, könnyen ki lehet billenteni őket az egyensúlyukból.

Mindenféle világi, fizikális dolgokkal kapcsolatos félelmekre, mint pl. állatok, magasság, fájdalom, baleset, víziszony, sötétség, betegség, halál, magány, rémület állapota, fogorvosi látogatás. Gyomorgörcs idegen személyek jelenlétében. Bármiféle tudott eredetű félelemre, mely gyakran kifejezetlenül marad.

Tünetek: dadogás, pirulás, szinusz - problémák (folyó orr/nátha és könnyező szem), légszomj, felszínes légzés, ellenségeskedés, ideges alapállás/magatartás, hangsúlyozott érzékenység a zajra és tömegre, félénkség, szégyenlősség.

A bátorság virága

Pozitív állapot: A beteg megtanul sajátos érzékenységével élni.

Megerősítés: Bátran szembenézek mindazzal, amit fel kell szabadítanom magamban. Elfogadom, hogy el kell vágnom régi kötelékeket. Megszabadulok a félelmeimtől, hogy megnyíljak az új érzéseim, a biztonságom felé.


21. VADREPCE (Mustard)
KÖZÖMBÖSSÉG

Többnyire ÖSSZHANGBAN vagyok a világgal, személyes életemben is és a munkámban is. Aztán hirtelen valami történik, és „kiesem a kegyekből”. Olyan ez, mintha gödörben találnám magam, menekvés nélkül. Ilyenkor feladom, visszavonulok, nem akarok látni senkit és semmit. Néha ez az állapot órákig tart, néha napokig, vagy még tovább. Aztán éppoly hirtelen, ahogy jött, eltűnik ez az érzés, és újra összhangban érzem magam - szabadon működik, duruzsol az életem tovább.

Azok számára, akik búskomorságra vagy teljes kétségbeesésre hajlamosak, mintha egy hideg, sötét felhő árnyékolná be őket, s rejtené el szemük elől a fényt és életörömöt. Ebben a helyzetben szinte lehetetlen boldognak és elégedettnek lenni.

BACH:

Depresszióra, mely teljesen ok nélkül jelentkezik, mély szomorúság, bánat, mélabú esetén. Gyakran komoly emberek, akik úgy érzik, hogy egy rosszindulatú csillag ismétlődő hatásától szenvednek. A depresszió intenzív és nem lehet enyhíteni rajta, amíg el nem tűnik magától, váratlanul, mint ahogy felbukkant. Erre az időre minden öröm és béke kiköltözik az életből. Ebben az állapotban szinte lehetetlen boldognak és elégedettnek lenni.

A fájdalom és szomorúság virága

Pozitív állapot: Nagylelkűség, belső öröm válik jellemzővé. Átmenet az élet fázisain belső egyensúllyal és biztonsággal.

Megerősítés: Belső derűm tudatosításával feloldom a szomorúságomat, immár derűs érzelmek töltik be a lényedet. Elengedem a mélabút, egyúttal megnyitom a lelkemet a rám váró belső örömök előtt.


22. TÖLGYFA (Oak)
ELLENSÉGESSÉG

Amikor fenyegetettséget érzek, erősnek mutatom magam. Így szoktam az önbecsülésemet megtartani. Még elkeseredettségemben is küzdök, mert én túlélő vagyok, olyan, mint a szikla. Gondolom, ezért van, hogy az emberek elvárják, hogy az ő terheiket is cipeljem. Sajnos legtöbbször vagyok olyan bolond, hogy ezt meg is teszem nekik. Újra és újra bemegyek a csőbe. Jó lenne, ha megbecsülnének.

Azok számára, akik minden erejüket latba vetve küzdenek betegségükkel vagy a mindennapi élet problémáival. Keményen harcolnak, mindent megpróbálnak még akkor is, ha ügyük teljesen kilátástalannak tűnik. Tovább küzdenek. Elégedetlenek önmagukkal, ha a betegség meggátolja őket kötelezettségeik teljesítésében vagy mások segítésében. Bátor emberek, akik a legnagyobb nehézségekkel is reményvesztés és fáradtság nélkül szállnak szembe.

BACH:

Erős, megbízható páciensek, felelősségteljes emberek, akik panasz nélkül vesznek vállukra nagy terheket. Küszködök, akik a visszaesések ellenére kitartanak, soha nem adják fel a reményt. A szakadatlan erőfeszítéseik, és makacsságuk kimerüléshez vezethet. Jóakaratúságuk következtében több terhet vesznek magukra, mint amivel boldogulni tudnak, és ezért mindenféle nehézségeken kell keresztülmenniük, végül elérkezhetnek a teljes kimerültséghez, végül a testi - lelki összeomlás állapotához.

Az egészségkárosodás kielégületlenséget és reményvesztettséget okoz, mivel korlátozottsággal jár. Azok számára, akik soha nem hagyják abba a próbálkozást, még akkor sem, ha a helyzetük teljesen reménytelen.

A kitartás virága

Pozitív állapot: Megtanulják a lehetséges erőhatárt, mint feladatot és hűen tartják magukat ehhez.

Megerősítés: A belső erőm örökké megszilárdít. Már tudom, mit tartsak meg és mit engedjek el. Mostantól pihenek is, így újítom meg az erőimet.


23. OLAJFA (Olive)
ELKÜLÖNÜLÉS

A túl kemény munka vagy a hosszadalmas érzelmi stressz vagy betegség fizikailag kimerít. Az biztos, hogy szellemileg is kifáradok ilyenkor, de ennek is fizikai oka van. A testemtől érzem magam elkülönülve. Nem érzem magaménak már. Csak be akarok mászni az ágyba, és a fejemre húzni a takarót.

Azoknak, akik fizikai vagy szellemi nehézségekkel birkóznak, teljesen kimerültek, és úgy érzik, hogy nincs egy csepp energiájuk sem arra, hogy bármiféle további erőfeszítést tegyenek. Számukra a mindennapi élet kemény munka, öröm és élvezet nélkül.

BACH:

Azok számára, akik teljes testi/lelki kimerülésben szenvednek, akiknek minden csepp tartalék energiájuk kiszáradt és így nincs többé erejük. Javasolt elhúzódó betegségek után, hosszú betegágyi gondozás után, személyes csapások idején (háború, válás, krízis, stb.). Túlfeszített munka, túlzott aggódás után, amikor emberfeletti erőfeszítések történnek.

A fáradtság virága

Pozitív állapot: Az ember gondosan ápolja életenergiáját. Megáll a saját lábán. Erősödés, felüdülés, lelki nyugalom jellemzi.

Megerősítés: Helyreállítom a belső életerőmet, mert feltöltődöm a bennem áramló új erőkkel. Felszámolom a kimerültségem okait, örömmel fürdöm az egészség fénylő zuhatagában.


24. ERDEI FENYŐ (Pine)
ELKÜLÖNÜLÉS

A hibáimban és a kudarcaimban élek. Az az igazság, hogy teljesen ezeknek a rabja vagyok. Úgy tűnik, hogy sohase tudok olyan jól teljesíteni, ahogy akarok. Mások azt mondják nekem, hogy túl magasra teszem a mércét, hogy az ideáljaim nem reálisak. Nem értenek semmit. Amikor elértem az ideáljaimat, akkor meg fogom találni magamat, addig is csak kitartóan próbálkozom - nem számít, mi az ára: félelem vagy bűntudat. El kell érnem a tökéletességet. Nem érdemes másképp élni.

Azok számára, akik folyton vádolják önmagukat. Ha sikeresek, akkor úgy érzik, hogy sokkal jobban megcsinálhatták volna, eredményeikkel és erőfeszítéseikkel soha nem elégedettek. Roppant szorgalmasak, de szörnyen szenvednek a maguknak bebeszélt hibáktól. Néha mások hibáit is magukra veszik és emiatt is felelősnek érzik magukat.

BACH:

Önvádra, bűntudatra. Olyanoknak, akik önmagukat hibáztatják, önmarcangolás; mely nem az ő hibájuk; túlzott tudatosság, bocsánatkérés, megalázkodás; a folyamatos erőfeszítés, hogy magukat fejlesszék kifáradáshoz, depresszióhoz vezethet. Segít enyhíteni bármiféle felelősségérzetet.

A belátás virága

Pozitív állapot: Reális felelősséget érez önmagával és másokkal szemben. Megtanulja belátni a saját hibáit és ezzel együtt megbecsülni magát.

Megerősítés: Tudatosan a tőlem telhető legjobbat teszem, és ebben a tudatosságban elégedett vagyok azzal, amit csinálok. Felhagyok az önsajnálattal és a bűntudattal, többé nem érzem magam alkalmatlannak a dolgok elvégzésére. Megbocsátok önmagamnak, hiszen mindig a legjobbat cselekszem.


25. VÖRÖS VIRÁGÚ GESZTENYE (Red Chestnut)
ELKÜLÖNÜLÉS és EGYSÉG (nincs elsőbbség)

Az emberek azt mondják rám, hogy túlságosan gondoskodó vagyok. Azért kritizálnak, mert másokért aggódom. De, ha magadat elveszettnek érzed, akkor nem marad más hátra, mint más emberekről gondoskodni. Mi más számítana, mint ezt a világot egy jobb és boldogabb hellyé tenni mások számára? Talán ha ezt teszem, egységben találom magam velük, olyan egységben, amit magamban nem tudok megtalálni.

Azok számára, akik rettenetesen féltenek másokat. Önmagukért gyakran már nem aggódnak, attól viszont rettegnek, hogy szeretteikkel szerencsétlen, szörnyű dolgok történhetnek.

BACH:

Azok számára, akik nehezen tudják megállni, hogy ne szorongjanak mások miatt, rossz előérzetekben hisznek, mindig a legrosszabbra készülnek, túlzottan aggódnak a világ és mások problémái miatt, akik attól félnek, hogy egy másoktól jövő aprócska tiltakozásból komoly probléma dagadhat, akik kivetítik szorongásaikat.

Az együttérzés virága

Pozitív állapot: A beteg együtt érző lett, amely nem zárja ki saját egyénisége megőrzését sem.

Megerősítés: Nyugodt vagyok a szeretteim felől. Nekik is a saját útjukat kell járni, akárcsak nekem. Nem aggódom miattuk, nem féltem őket, bízom a gondviselés hatalmában.


26. MOLYHOS NAPVIRÁG (Rock Rose)
BÁNAT ÉS BŰNTUDAT Bátorság – Rettegés, Rémület

A baleseteket, vagy az emberekkel való összeütközéseket el tudom viselni, de utána rettenetes pánikba esem. Olyan érzésem van, mintha a „legrosszabb” történt volna velem, mintha még mindig várnék arra, hogy megbüntetnek, vagy lecsapnak rám. Hogy miért, azt nem tudom. Biztosan egy csomó bánat és bűntudat van bezárva a tudatalattimba. Ebbe nem merek belenézni. Az ok nélküli félelem biztonságosabb, mint az ok nélküli önsanyargatás.

Gyógyír vészhelyzetekre. Olyan esetekben használatos, amikor látszólag minden remény elveszett. Baleseteknél, hirtelen betegségeknél, olyankor, amikor a beteg nagyon rémült, vagy nagyon fél, ha a helyzet annyira súlyos, hogy az érintetten teljesen eluralkodott a rettegés. Ha a beteg nincs eszméleténél, akkor ajkait is megnedvesítjük a gyógyírrel. Más esszenciákra is szükségünk lehet, pld. iszalagra, ha a beteg eszméletlen, vagy mélyen alszik, vagy párlófűre, ha valamitől rettenetesen szenved és így tovább.

Rettegés valami anyagi dolognál hatalmasabbtól. Rettegés a haláltól, öngyilkosságtól, természetfeletti erőktől. Olyan emberek, akik szellemi szabadságukért küzdenek.

Azok közé tartozol, akik teljesen kétségbe vannak esve és rettegnek, akik úgy érzik, hogy képtelenek többet elviselni? Félsz attól, hogy mit hoz a holnap, a haláltól, az öngyilkosságtól, az őrülettől vagy egy szörnyű betegségtől? Vagy fizikai körülményeid reménytelenségétől?

Akkor éppen a hatalmas túlerővel szembeni bátorságot tanulod és harcolsz a szabadságodért. A szép, sárga, hegyi legelőinken bőségesen növő napvirág megadja neked a bátorságot a győzelemhez.

BACH:

Alkat: Gyógyír vészhelyzetekre. Olyan esetekben használatos, amikor úgy tűnik, hogy már minden remény elveszett. Sürgős esetekben, hirtelen fellépő betegség, baleset idején. Nagyon erős félelem, rettegés, pánik, hisztéria állapotában, amikor az élet élhetetlenné válik az iszonyattól, éjszakai rémálmoktól; mikor önkéntelenül is erős kapcsolatba kerülünk a Gonosszal.

Tünetek: az általános depressziót és ahhoz és ahhoz társuló impotenciát is magukba foglalhatják.

A pánik félelem virága

Pozitív állapot: Nyugalomérzet kritikus helyzetekben. Megismeri saját pszichikai képességeit. Hősiesség.

Megerősítés: Higgadtan nézek szembe Bármilyen nagy félelemmel, mert van kellő önuralmam. Megnyílok a belsőmből fakadó bátorság felé. Törlöm a félelmeimet, átverekszem magam a fenyegető veszélyeken.


27. FORRÁSVÍZ (Rock Water)
SÉRTŐDÖTTSÉG

Az emberek azt hiszik, hogy rugalmatlan vagyok, amikor a szabályok betartásáról van szó. Bár, ha ez igaz is, ez csak rám vonatkozik (vagy azokra, akiknek az életére közvetlen hatásom van). Másrészről ez a föld egész más lenne, hogyha mindenki olyan felelősségteljes lenne, mint én. Az az igazság, hogy én még a saját érzéseimet is megtagadom azért, hogy élő bizonysága legyek a „helyes tetteknek, megfelelő módon”. Ezt tisztelni kell, nem pedig neheztelni érte.

Azoknak, akik túlságosan szigorúak, megtagadják maguktól az élet kellemes dolgainak élvezetét, mivel úgy vélik, hogy azok nem egyeztethetők össze munkájukkal. Keményen kormányozzák önmagukat. Bármit megtesznek, amiről úgy gondolják, hogy egészségüket, erejüket, aktivitásukat szolgálja. Remélik, hogy életükkel példát szolgáltathatnak másoknak, akik az ő elképzeléseiket követik majd és ezáltal jobb emberekké válnak.

BACH:

A nagyon szigorú emberek, akik önmagukat megtagadják, elnyomják, elméletek és merev hagyományok által - mi helyes és mi nem - szabályozottak. Vágynak a tökéletességre, de túl erős próbálkozásaik miatt nem sikerül elérniük; idealisták, akik nem veszik észre saját rögeszmés megszállottságukat. Hajlamosak a fanatizmusra, spirituális büszkeségre. Vágyuk, hogy fénylő példaként szolgáljanak másoknak. Azok számára, akik nagy fontosságot tulajdonítanak speciális diétáknak, a tiszta életnek, szigorú erkölcsöknek, ahol túl merev ön - meghatározottság szenvedést okoz.

A fegyelem virága

Pozitív állapot: Felszabadulnak a belső szigorú önkontrolltól. Áttérnek a természetes életformára.

Megerősítés: Belső meggyőződésem és eszményképem az erőm forrása. Tudom, hogy az élethez nélkülözhetetlen a rugalmasság. Megszabadulok viszont a hajthatatlanság rabságából, és megteremtem a belső szabadságom és örömeim lehetőségét.


28. EGYNYÁRI SZIKÁRKA (Sclerantus)
RÁHANGOLÓDÁS Állhatatosság – Határozatlanság, Dönntésképtelenség

Nem vagyok igazán határozatlan vagy következetlen, vagy „eredménytelen”. Csak arról van szó, hogy ráhangolódom „mindkét félre”, amikor összeütközésekre és döntésekre kerül sor. És TÉNYLEG bizonytalanná tesz abban, hogy mi a legjobb számomra. Néha olyan bizonytalannak érzem magam a saját helyzetem felől, hogy közömbössé kell válnom, hogy megvédjem magam. A két összeütköző erő közé bezárva teljesen mozgásképtelennek érzem magam.

Azok számára, akik attól szenvednek, hogy képtelenek két dolog közül választani: először az egyik tűnik jónak a számukra, aztán úgy látszik, hogy mégis inkább a másik a megfelelő. Általában csendes, nyugodt, visszahúzódó emberek, akik egyedül viselik életük terheit, mivel nem hajlandók a problémáikat másokkal is megbeszélni.

Azok közé tartozol, akik nehezen határoznak, nehezen hoznak döntéseket és alkotnak véleményt, ha ellentétes gondolatok tolakszanak az elméjükbe? A határozatlanság üldöz utadon és késlelteti továbbhaladásodat: először az egyik dolog tűnik megfelelőnek, azután mégis inkább a másik?

A mezők apró zöld szikárkája segíteni fog neked, amikor éppen azt tanulod, hogyan kell nehéz helyzetekben gyorsan cselekedni, helyes véleményt alkotni, és állhatatosan követni azt.

A SZIKÁRKA - emberek határozatlanok. Nehezen döntenek mindennapi életükben, és ha betegek nem tudják mit akarnak: először az egyik dolgot tartják helyesnek, azután a másikat.

BACH:

Nehezen határozza el, mit akar, nem tud két dolog közül választani, változékony, határozatlan, nehezen koncentráló, hezitáló, hajlamos a megbízhatatlanságra. Csendes, visszahúzódó emberek, nem kérnek tanácsot, az öröm és bánat szélsőséges megnyilvánulásaitól szenvednek, és nehezen boldogulnak a kiegészítő hangulatokkal. Felismerhetőek kiegyensúlyozatlanságukról és mérlegelő, összevissza kifejezési módjukról; bizonytalankodás, nyugtalanság, mindig változó öltözködés és kinézet jellemző, vándortünetek, hajlamosak az „utazási” betegségekre (hányinger, szédülés).

Az egyensúly virága

Pozitív állapot: Kiegyensúlyozottság, belső határozottság. Erő a döntésekhez.

Megerősítés: A terheimet biztosan mérlegeltem és magam választottam. Többé nem tántorgok a végletek között, bízom a saját döntéseim helyességében. Felhagyok a tétovázással.


29. ERNYŐS MADÁRTEJ (Star of Bethlehem)
ELKÜLÖNÜLÉS + (EGYSÉG)

Elválva érzem magam önmagamtól. Nem tudok semmit tenni, mert a fejem fölött összecsapnak a hullámok. Fizikai vagy szellemi, bármily is legyen az oka, el vagyok választva az életemtől, és a sorosomtól. Tudom, hogy ésszerűtlen ez a teljes visszahúzódás, de teljesen egyedül érzem magam, teljesen üresnek! Segítségre van szükségem, hogy magamra találjak. Most azonnal van rá szükségem!

Azoknak, akiknek a lelkét mérhetetlen elesettség, bánat nyomja, s ez egy időre boldogtalanná teszi őket. Nyomasztó hírek miatt fellépő sokkos állapot, közelálló személy elvesztése, baleset utáni ijedtség esetén alkalmazható szer. Ez a szer enyhülést hoz azok számára, akik egy időre menedéket keresnek.

BACH:

Megrázkódtatás, bánat, stressz állapotában. Azoknak, akik vigasztalást, törődést igényelnek. Rossz hír, baleset, ijedtség, elhúzódó sokkhatás indokolttá teszi alkalmazását. Semlegesíti a múlt és a jelen, de még a születés sokkhatásait is.

A sokk elleni virág

Pozitív állapot: Tapintatosság, rugalmasság az élmény feldolgozásánál. Könnyen áthidalja a nehézségeket, pszichikailag megerősödik.

Megerősítés: Betölti lényemet az egyészség fénye, mert leszámoltam a fájdalmaimmal és a veszteségeimmel. Nyitott szívvel elfogadom a bensőmből fakadó kegyelmet. Megszabadítom a lényemet a szomorúságtól, a megrázkódásoktól. Megújultam, újból egésznek érzem magam.


30. SZELÍDGESZTENYE (Sweet Chestnut)
EGYSÉG és ELKÜLÖNÜLÉS (nincs elsőbbség)

Régen túl vagyok a tűrőképességem határán, csak vagyok és ez a lét teljesen hiábavaló Az életem nem számít és én sem számítok. Nem várhatok segítséget se kívülről, se belülről, még az öngyilkosság sem számítana. Úgyis úgy érzem magam, mintha már most élő halott volnék.

Azokban a pillanatokban van szükség erre az eszenciára, amikor az ember úgy érzi, hogy szenvedései elviselhetetlenné váltak. Amikor a lélek és a test elérkezik tűrőképessége végső határához, a beteg nem bírja tovább, és úgy érzi, fel kell adnia. Ebben az állapotban sokszor úgy tűnik, hogy az ember már nem várhat mást, csak a pusztulást és a megsemmisülést.

BACH:

Szörnyű gyötrődés és kétségbeesés idején, amikor erőink és kitartásunk utolsó cseppjeihez értünk, amikor nem maradt szépség és szeretet az életünkben, csak rombolás, megsemmisülés, elhagyatottság; mikor még az imádkozásra is képtelenné válunk. Ez az állapot a „lélek éjszakája”.

A határozás virága

Pozitív állapot: Akaraterejének felismerése, önmagára talál, felkészül a lelki fejlődésre.

Megerősítés: Belső állóképességem feléled, átjár, mert elfogadom az erejét. Utat engedek a bennem lakozó erőknek. Megszabadulok a belső gyötrődésemtől, a kétségbeeséstől, amint a sötétségen áttör a belső valóság világossága, és felnyitja az élet előtt a szívemet.


31. VASFŰ (Vervain)
SÉRTŐDÖTTSÉG Tolerancia – Fanatizmus, Rajongás

Persze, hogy ingerült vagyok. A világ tele van fafejűekkel és SZŰKLÁTÓKÖRÜEKKEL - ez teljesen megakadályoz engem abban, hogy azt csináljam, amit én akarok. Utálom az akadályokat és az akadékoskodókat. Miattuk éjszakánként le-föl járkálok a nyugtalanságtól és feszültségtől. Úr Isten, hogy idegesítenek azok a hülyék, akikkel dolgom van.

Azoknak, akiknek szilárd elképzeléseik vannak az életről, melyek számukra megfelelőek, s melyeken csak nagyon ritkán változtatnak. Legfőbb vágyuk, hogy a körülöttük élőket is megtérítsék saját életszemléletükre. Erős akaratúak és bátrak, mivel mindig biztosak abban, amit tanítani akarnak. Ha megbetegszenek, még sokáig lábon maradnak és folytatják munkájukat akkor is, amikor mások már régen feladták volna.

Azok közé tartozol, akik égnek a lelkesedéstől, nagy dolgokat szeretnének véghezvinni, s lehetőleg mindent egy pillanat alatt végeznének el? Nehezedre esik, hogy terveidet türelmesen kidolgozd, mert rögtön a munka elkezdése után látni akarod az eredményt? Úgy találod, hogy lelkesedésed túlságosan szigorúvá tesz másokkal szemben? Azt kívánod tőlük, hogy ugyanúgy lássák a dolgokat, ahogy te és rájuk akarod kényszeríteni az akaratod? Ingerültté válsz, ha nem követnek?

Ha így áll a helyzet, akkor megvan benned az erő, hogy az emberek vezetője és tanítója légy. A vasfű a töltések kicsiny lilás virága segíteni fog abban, hogy megtaláld azokat a tulajdonságokat, amelyekre szükséged van: a kedvességet felebarátaiddal szemben és a toleranciát mások véleménye iránt. Segít ráébredni arra, hogy az élet nagy dolgait gyengéden és nyugodtan kell véghez vinni, stressz és feszültség nélkül.

A VASFŰ a rajongó. Az az ember, aki energikusan törekszik ideáljai elérésére és közben kárt okoz magának. Magas céljai vannak, a helyett azonban, hogy szelíd és kitartó lenne, feszült és izgatott. Éppen elég adatott meg nekik ahhoz, hogy felismerhessék: a nagy célok csak feszültség és izgatottság nélkül érhetők el.

BACH:

Erőteljes, lelkes, hatalmaskodó, ideges, vitatkozó, irányító, fanatikus emberek, ritkán változtatnak szilárd meggyőződésükön és ragaszkodnak ahhoz, hogy a többiek változtassanak sajátjukon. Erős akaratúak és bátrak, mivel mindig biztosak abban, amit tanítani akarnak. Sokszor kimerítik magukat túlzott erőfeszítések által.

Tünetek: fizikai feszültség, izomhúzódás, fájdalmak test szerte, túlerőltetett szem, erőszakos kifejezés, túlzott aktivitás, képtelenség a lazításra.

A lelkesedés virága

Pozitív állapot: Tudatosan irányítják akaraterejüket. Megismerik önmagukat, és képesek lesznek arra, hogy másokat is észrevegyenek. Elfogadnak új ötleteket, gondolatokat. Nem esik nehezükre megváltoztatni saját véleményüket, ha mások ötlete jobb.

Megerősítés: Belső bölcsességem a tudományt csak akkor osztom meg másokkal, ha kérik. A közlésvágyamat visszatartom, a véleményemet sem erőltetem a többiekre. Tudom, mindenkinek jogában áll hinni a saját választásában, hiszen nekem sincs mindig igazam. Eltölt a békesség érzése.


32. SZŐLŐ (Vine)
SÉRTŐDÖTTSÉG (+ VESZTESÉGTŐL VALÓ FÉLELEM)

Ezek azt hiszik, hogy nehéz dolguk volt? Hát csak várják ki, amíg én jövök! Megcsinálják a munkát vagy felelnek érte. És ha azt hiszik, hogy befolyásolhatnak engem, akkor nagyon tévednek. Engem már átvertek párszor és ez soha többet nem fordul elő. Soha!

Határozott, fogékony emberek, akik biztosak a saját képességeikben és magától értetődőnek tartják a sikert. Úgy vélik, hogy mindenkinek hasznára válna, ha elfogadná az általuk felajánlott segítséget, ami természetesen saját elképzeléseiket tükrözi, hiszen ők csakis jól végezhetik el munkájukat. Ha betegek ápolóikat is ők maguk akarják irányítani. Szükséghelyzetekben nagyon értékesek lehetnek.

BACH:

Fogékony emberek, akik bíznak magukban, és tendenciát mutatnak arra, hogy autoritásukat hatalom gyűjtésére és mások meghatározására (dominálására) használják fel. Lehetnek arrogáns, ambiciózus, főnökösködő, sokat követelő, merev, szigorú emberek, hiányzik belőlük a szimpátia érzése, erőszakosak, kegyetlenek, engedelmességet követelnek. Vezetők, akik nagyon értékesek vészhelyzetekben, könyörtelenné, zsarnokká, diktátorokká válhatnak saját határaik elérésekor. Általában hajlamosak erős felsőtest kifejlesztésére, nagy termetűek, gyakran szenvednek szélsőséges feszültségektől, izommerevség, magas vérnyomás jelentkezhet.

Az autoritás virága

Pozitív állapot: Tehetség a vezetésben, természetes autoritás, egészséges becsvágy, nagylelkűvé válik. Megkülönbözteti az egészséget a beteg ambícióitól.

Megerősítés: Tudatában vagyok a vezetői képességemnek. Szívesen és alázattal fogadom adottságomat, s e helyzetet mindenkor jóra használom. Szelíden, szeretettel irányítok. Megválok uralkodói igényemtől, figyelek a mások tanácsaira.


33. DIÓ (Walnut)
BÁNAT ÉS BŰNTUDAT

Eddig sikerült túlélnem, mert kovácsoltam egy biztonságos védőpajzsot abból a fájdalomból, amin eddig keresztülmentem. Nem bízhatok senkiben és semmiben. Már eddig is sok bánat ért. A helyzetemet rettenetes önuralommal és érzések elnyomásával tartottam eddig is. Nem fogom ezt most mind feladni, ezért ellenállok minden változásnak.

Azoknak, akiknek határozott ideáik és elképzeléseik vannak, amelyek teljesen kiöltik életüket, ugyanakkor mások erősebb véleménye, meggyőződése vagy lelkesedése miatt néha hajlamosak feladni saját céljaikat és elképzeléseiket.

Ez az eszencia állhatatosságot és védelmet nyújt nekik az erősebb befolyások ellen.

BACH:

Azok számára, akik védelmet igényelnek a külső hatásoktól, amikor bizonytalanná válik a lábuk alatt a talaj, nagy életváltozások idején - fogzás, pubertás, új iskola, foglalkozás, állás kezdetekor, minden alapvető mentális, érzelmi vagy fizikai állapotváltozások.

Segít az új elképzeléseknek áttörni a régi, megszokott sémákon. Megvéd mindennel szemben, ami ütközik a normális élet működésével; megvédi azokat, akiket finomabb erők támadnak meg, segít elszakítani a régi kötődéseket.

Az új kezdet virága

Pozitív állapot: Az ember hallgat a belső hangra és hű lesz önmagához. Eltökéltség „ A pionír, aki hű marad önmagához”.

Megerősítés: Tudom, minden új kezdés az élet csodálatos kalandjának része. Kinyílok és elfogadom az átmeneteket, eközben elszakadok a múlttól és kötelékeitől. Szabadulásomban bizalommal és hittel üdvözlöm az újat.


34. BÉKALILIOM (Water Violet)
EGYENLŐSÉG Öröm - Szomorúság

Az emberek azt mondják, „büszke vagyok és rátarti”. Az intellektuális lealacsonyodás világában hogyan is tudnám megvédeni magam másképp attól, hogy az időmet pazaroljam? Én tényleg többet tudok, mint az emberek általában és erre büszke vagyok. Ezért a bánatomat csendben viselem, kivéve, ha valaki olyannal vagyok, aki velem egyenlő. Tehát ahelyett, hogy gyöngyöt vetnék a disznók elé, inkább egyedül vagyok. Így biztosan egy egyenlő partnerrel vagyok.

Azok számára, akik egészségesen és betegen egyaránt egyedül szeretnek lenni. Csendes, nyugodt, visszahúzódó emberek, akik zaj nélkül változtatják helyüket, finoman és keveset beszélnek. Függetlenek, csak önmagukra támaszkodnak. Nem befolyásolhatók, főleg a saját véleményükre adnak. Tartózkodóak, másokat békén hagynak, a saját útjukat járják, gyakran okosak és tehetségesek.

Azokhoz a nagy lelkekhez tartozol, akik bátran, panaszkodás nélkül próbálják szolgálni embertársaikat, nyugalommal és lemondással viselik szenvedéseiket, és nem tűrik, hogy problémájuk megzavarja a mindennapi munkákat? Valódi veszteség ért, szomorú időket éltél meg és mégis csendesen folytatod utadat?

Ha ez a helyzet, akkor a tiszta vizeink felszínén szabadon lebegő, gyönyörű békaliliom segíteni fog megérteni, hogy szenvedéseid megtisztítottak, felemeltek egy magasabb célhoz, hogy fájdalmaid idején is képes legyél embertársaid szolgálatára, hogy megtanulj az életben egyedül megállni a lábadon, hogy megszerezd a teljes szabadság mélységes örömét és képes légy az emberiség tökéletes szolgálatára. Ha eléred ezt, a szolgálat több nem áldozat, hanem a segítségnyújtás tökéletes élvezete lesz számodra, minden körülmények között. A kicsiny virág segít megérteni azt is, hogy az élet, amit kegyetlennek és szomorúnak tartasz, valójában azok javára van, akiket annyira sajnálsz.

A BÉKALILIOM szomorúságot jelent, amit csak a nagy lelkek ismernek, akik bátran és beletörődően, panasz nélkül viselik gondjaikat, anélkül, hogy másokat terhelnének velük vagy hagynák magukat életművüktől eltéríteni.

BACH:

Azok számára, akik szeretnek egyedül lenni, elzárkózóak, néha büszkék, csendesek és visszahúzódóak, kerülik a vitát, befelé fordulók, nagyon fogékonyak, békések és túl nyugodtak. Összefogott (selfcontained) emberek, akik ismerik saját szellemüket. Lehetnek lenézőek, és leereszkedőek, türelmesek, soha nem avatkoznak mások ügyeibe, mintha azok nem tolerálnák a beavatkozást. Fájdalmukat, szenvedéseiket csendben, magukban viselik. Szenvedhetnek fizikai merevségtől, feszültségektől, mert energiáik gyakran legátoltak.

A zárkózottság virága

Pozitív állapot: Kinyílnak embertársaik előtt. Alázat. Bölcsesség, együttérzés a társaikkal szemben.

Megerősítés: Tudatában vagyok a szelídségem, függetlenségem és önállóságom tápláló erejének, mert ebből mások szintén energiát nyernek. Szívesen, alázatosan megosztom ezen kincseimet. Lemondok az elkülönülésről, ha a többiek érdekeit kell szolgálnom.


35. FEHÉRVIRÁGÚ VADGESZTENYE (White Chestnut)/
ELLENSÉGESSÉG

Az élet küzdelmei túl sok időmet elveszik. Állandóan aggodalmas utógondolatok zaklatnak, hogy mit kellett volna mondanom, hogy mit kellett volna csinálnom, mert visszavonultam az ellenségtől. Velük viaskodok, amikor velük vagyok és magammal, amikor egyedül vagyok. Utálom, ami történik, de még ha nem is aratok teljes győzelmet az egész átkozott háborúban, biztos, hogy nem fogok teljes vereséget szenvedni.

Mindazoknak, akiknek elméjén időnként nemkívánatos gondolatok, elképzelések, belső párbeszédek uralkodnak el. Mindezek akkor kerekednek felül bennük, amikor pillanatnyi érdeklődésük nem elég ahhoz, hogy figyelmüket teljesen lekösse. Nyomasztó gondolatok merülnek fel újra és újra, és ha időnként el is tűnnek, később makacsul visszatérnek. Úgy tűnik folyamatosan körbe - körbe járnak és sok lelki kínt okoznak.

Amikor ezek a nemkívánatos, kellemetlen gondolatok jelen vannak, elűzik a lelki békét, és lehetetlenné teszik, hogy a beteg a munkájára, örömeire vagy mindennapi kedvteléseire gondoljon.

BACH:

Az állandóan ismétlődő, visszatérő gondolatokra, melyek örökösen nyugtalanítják az elmét; folyamatos belső viták, aggodalmak és szóváltások, szellemi torlaszok esetén. A gondolatok megfejtés nélkül keringenek, újból és újból ugyanazokat a konfliktusokat bejárva, megszállottság, mely meggátolja a tisztánlátást; dráma, mely örökre befészkelte magát az agyba és nem hagy nyugtot.

Tünetek: fáradtság, álmatlanság, zavartság, depresszió, bűntudat érzése, ismétlődő témák a beszélgetésben, nyugtalanság, ideges aggódás, mindezek gyakran fejfájást okoznak.

A gondolatok virága

Pozitív állapot: Visszatér a lelki nyugalma, tisztázódnak gondolatai.

Megerősítés: Az elmém lecsillapodott a belső énem békéje érdekében. Befogadom a nem kívánatos gondolataimat puha takaróként fedő nyugalmat. Minden gondot elengedek, így meglelem a lelki nyugalmat.


36. VADZAB (Rozsnok) (Wild Oat)
KÖZÖMBÖSSÉG

Az életem döntéseivel való elégedetlenség teljes bizonytalanságban hagy a felől, hogy mit kellene csinálnom, és kivel. Ami még jobban elkeserít, hogy én eszes, tehetséges, ambiciózus ember vagyok, ami a határozatlanságomat még elviselhetetlenebbé teszi. Megbocsáthatatlan ez a közömbösség az „igazi legmagasabb énem” felé, de most ez van.

Azoknak, akik valami rendkívülit szeretnének véghezvinni, akik sok tapasztalatot gyűjtenek, és mindent élvezni akarnak, amire csak lehetőségük nyílik. Problémájuk abban áll, hogy nehezen döntik el, hogy milyen tevékenységet válasszanak. Bár nagy bennük a lelkesedés, mégsem vonzódnak egyetlen területhez sem. Ez késlekedést és csalódottságot okozhat.

BACH:

Határozatlanság a választandó pályával kapcsolatban (ez sokkal több probléma hordozója, mint gondolnánk), meghatározatlan, be nem teljesített ambíciók.

Sodródnak, hagyják, hogy az ambícióik letörjenek, gyakran tehetségesek, de képtelenek egy foglalkozás követésére, melynek igazi vonzása van számukra.

A tünetek magukba foglalhatják a reményvesztettséget, általános kielégületlenséget és bizonytalanságot, frusztrációt és az unalom érzetét okozzák, gyakran találják magukat nem megfelelő környezetben és foglalkozásokban.

A sokrétűség virága

Pozitív állapot: Az ember életében új lehetőségek nyílnak, életcélja átminősül, belső következetesség, a célok világos elképzelése jellemzi.

Megerősítés: A lényem mélyéről tisztán jön a szándékom. Nyitott vagyok a belső tudás iránt, mert elveszet az életem valódi feladatához. Megválok a bizonytalanságtól és a hiányérzettől, mivel bízom az isteni útmutatásban.


37. VADRÓZSA (Wild rose)
ÖNBIZALOM

Önbizalom? Már régen elvesztettem. Ha nem tudsz győzni, ne játssz. Jobb visszavonulni az élettől, mint azt kockáztatni, hogy teljesen kiverjék belőled a személyiségedet. Nem panaszkodom, de nap nap után együtt élek ezzel. Ez az én sorsom, terhem, veszteségem.

Azok számára, akik ok nélkül érdektelenné, lemondóvá váltak a világ eseményei iránt, akik átsiklanak az életen, végzik a dolgukat, de nem tesznek különösebb erőfeszítést azért, hogy sorsukat jobbá tegyék, és életükben élvezetet leljenek. Harc nélkül lemondanak az életről.

BACH:

Lemondásra, apátiára, bezártságra, kudarc az erőfeszítésekben; fatalizmus, sodródás, tompaság, érdeklődéshiány, a vitalitásnak semmi jele (élettelenség), monotónia érzete, kifejezéstelen, monoton beszéd, kimerült, érzéketlen társ.

A fegyelem virága. A beteg kishitű, az apátiát sorsnak, a betegséget gyógyíthatatlannak és öröklődőnek tartja. Fáradt, nincs életkedve.

Pozitív állapot: Belső motiváltság, vitális érdeklődés kezdődik az élet iránt.

Megerősítés: Az élet kezd új értelmet nyerni. Fogékony vagyok az izgalmára és az örömeire. Az erőm vezeti a választásaimat. Felhagyok a közömbösséggel, és minden figyelmemet a megújuló életem felé fordítom.


38. FŰZFA (Willow)
BÁNAT ÉS BŰNTUDAT

Nem vállalok semmi felelősséget ezért a kudarcért. Ez az ő hibájuk és megérdemlik a büntetést - különösen azután a sok bánat után, amit okoztak nekem. Én nem érdemlem meg a szenvedést! Nem érdemlem meg a hibáztatást! Talán a sors engem szemelt ki a kudarcra, ha így van, elbukom, de nem a saját hibámból, az ő fejükre száll.

Azoknak, akiket olyan csapás ért, amit képtelenek harag és neheztelés nélkül elviselni, mivel az életet mindenekelőtt az általa hozott siker alapján ítélik meg. Úgy vélik, ilyen mértékű megpróbáltatást nem érdemeltek meg, ezért igazságtalannak tartják, és borzasztóan el vannak keseredve. Emiatt gyakran kevesebb érdeklődést és aktivitást mutatnak azon dolgok iránt is, melyeket azelőtt nagyon szerettek.

BACH:

Mindazok számára, akik bármiféle kisebb szerencsétlenségen mennek keresztül, keserűséggel, nehezteléssel, másokat okolva a nehézségeikért; énközpontúak, önsajnálkozók, önbíráskodók; igazságtalannak élik át ami velük történik, sértődöttek és rosszindulatúak, megbántva érzik magukat, állandóan elégedetlenek, nincs humorérzékük.

Tünetek: grimaszok, zsörtölődés, lehangoltság és negatív érzések terjesztése; nehéz páciensek, mivel semmi sem elég jó nekik, nehezen ismerik el a javulást.

A sors virága. Másokat hibáztat saját rossz sorsa miatt. Siratja a helyzetét, másoktól elvárja a részvétet.

Pozitív állapot: Saját sorsának mesterévé válik. Konstruktív magatartást vesz fel, teljes bizalommal van az élet iránt.

Megerősítés: belátom és elfogadom személyes felelősségeimet az élet alakulásáért. Ideje túllépnem a mások hibáztatásán a saját dolgaimért. A többiek a legjobbat igyekeztek nyújtani számomra. Megbocsátok, és elengedem a szívemből az összes neheztelést.


39. ÉLETMENTŐ GYÓGYÍR (Rescue Remedy)
SZEMBENÁLLÁS, (VESZTESÉGTŐL VALÓ FÉLELEM, KISHITŰSÉG)

Kineziológia: „Segítség, SEGÍTSÉG! Valami szörnyű dolog történt! Végső elkeseredettségben vagyok! Halálra rémültem, mert elvesztettem a kontrollt és NEM TUDOK SEGÍTENI MAGAMON! Segítsetek - azonnal segítsetek!”

Sokkos állapot, eszméletvesztés. Az energia bezárt a testben, azonnal felnyitni!

Összetétel: 1. ernyős madártej (sokkos állapot), 2. molyhos napvirág (pánik félelem), 3. nebáncsvirág (szellemi és testi erőfeszítés), 4. cseresznye szilvavirág (félelem ellen az önuralom megtartására), 5. iszalag (eszméletvesztés esetére).

  1. Pozitív állapot: Tapintatosság, rugalmasság az élmény feldolgozásánál. Könnyen áthidalja a nehézségeket, pszichikailag megerősödik.

    Megerősítés: Betölti lényemet az egyészség fénye, mert leszámoltam a fájdalmaimmal és a veszteségeimmel. Nyitott szívvel elfogadom a bensőmből fakadó kegyelmet. Megszabadítom a lényemet a szomorúságtól, a megrázkódásoktól. Megújultam, újból egésznek érzem magam.

  2. Pozitív állapot: Nyugalomérzet kritikus helyzetekben. Megismeri saját pszichikai képességeit. Hősiesség.

    Megerősítés: Higgadtan nézek szembe Bármilyen nagy félelemmel, mert van kellő önuralmam. Megnyílok a belsőmből fakadó bátorság felé. Törlöm a félelmeimet, átverekszem magam a fenyegető veszélyeken.

  3. Pozitív állapot: Türelmes és megértő lesz a lassúbbakkal szemben. Közreműködik másokkal.

    Megerősítés: Türelem tölt el, könnyedén úszom az árral. Hagyom, hogy mások a békéjüket a saját módjukon találhassák meg. Megszabadulok a rohanás kényszerétől, hagyok időt magamnak az élet virágos kertjében időzni.

  4. Pozitív állapot: Bátorság, spontán pszichikai erő, kitartás, hogy a nehezebb lelki és testi kellemetlenségek elviselhetők legyenek.

    Megerősítés: A cselekedeteimet magam irányítom. Nyitott vagyok a belső fény és erő számára, elfogadom az útmutatásait, mert a helyes irányba vezetnek. Nem félek az önuralmam elvesztésétől, hiszen megvan bennem az önuralom képessége.

  5. Pozitív állapot: Valóságtudat. Kreatív lesz. Növekszik a munka iránti vágya, és érdeke fűződik hozzá.

    Megerősítés: A jelenben élek, itt és most. Elfogadom a felelősséget az életemért, és a lét teljességére törekszem. Nem menekülök a mából, mert az élet Isten ajándéka.